Sziromhullás (Túlélők Földje novella)
Mottó: Oly virágot tépett, mit maga ültetett, 
Ki szeretetre érett, az gyásszal fizetett. 
Fiatal lelkéért könnyet ejt a fűz, 
De szívében már, csak holt hamu a tűz. 
 Gyönyörű virág volt. Hatalmas, szinte emberfejnyi kelyhe a szivárvány színeiben pompázott. Belső, tenyérnyi szirmai szemérmesen borultak a bibére, míg a külső szélek hol kéknek, hol rőtvörösnek mutatták maguk.
 "Vagy éppen narancsszínnek", gondolta az alakváltó férfi, aki képtelen volt betelni a látvánnyal. Mióta kilépett az erdő sűrűjéből erre a kicsiny tisztásra, egyfolytában a növényt bámulta. Majd' embermagasságúra nőtt, húsos levelei pedig szinte látható élvezettel szívták magukba a napfényt, elnyomva így az alant burjánzó csenevész kis rókapáfrányt. A legszebb azonban maga a virágkehely volt, mely egymagában trónolt a vaskos száron.
 A kalandozó harchoz edzett, kemény lelke meglágyult ennyi szépség láttán.
 - Mennyei ajándék lesz az én Fritillámnak - suttogta, miközben egy kőkést halászott elő a zsákjából. Egyik kezével lefogta a vaskos szárat - bársonyosnak, szinte simogatónak tűnt a tapintása - míg a kőkéssel óvatosan vágni kezdte a növényt, közvetlenül a kehely alatt.
 Az alakváltó kislány karjait kitárva körbeszaladta a tisztást és közben hangosan víjjogott.
 - Nyjáá, nyjáá. Anyu, anyuuu. Drasmólyom vagyok, figyelj. Anyuuu!
 - Fritillina! - nézett fel a fiatal, szőke hajú alakváltó nő a tisztás közepéről, ahol éppen a tűzgyújtással bíbelődött. - Hányszor mondtam, hogy ne kiabálj. Képes lennél az erdő összes orkját is idecsődíteni.
 A kislány kelletlenül odasétált az ébredező tűzhöz, és anyja mellé guggolt. Lehajtotta fejét és piszkálni kezdte a farakásból kiálló egyik gallyacskát.
 - Meddig maradunk itt? - kérdezte durcásan.
 - Bevárjuk a papát - mosolyodott el az alakváltó nő és megsimogatta a kislány kobakját. Ugyanaz a szőke haj, mint a sajátja, a neve is az lett mint az övé: Fritilla, Fritillina.
 - A papa milyen? - élénkült fel a kislány. - Olyan mint Te? Ő is harcolt már drasmólyommal? Van olyan virág alakú nyaklánca mint neked? Ha nagy leszek, én is olyat akarok majd.
 - Nem, a papának másfajta van - komorodott el az alakváltó nő és az erőre kapó lángokba meredt.
 - Mesélj róla! - nyaggatta tovább a kislány. - Ugye erős és bátor? Mikor találkoztál vele utoljára?
 - Régen, - suttogta az anyja. - még Eleniosz havában.
 Az alakváltó férfi óvatosan két kézre fogta a levágott virágfejet, és zsákjába helyezte, a szeksztáns és a tatubőrök tetejére. "Oly szép, akárcsak az én Fritillám" gondolta, miközben összekötözte a zsák száját. Lassan felállt, és most már tüzetesen is szemügyre vette a kis erdei tisztást.
 Rögtön szemébe tűnt a szétrugdosott tábortűz a pázsit közepén. Körülötte elmosódott nyomok jelezték, hogy alig egy napja még más kalandozók élvezték a tisztásra beszűrődő nap melegét. "Ketten voltak" állapította meg a kalandozó "egy nő és egy gyermek".
 "Hát előttem jártál, kedvesem"  gondolta. "Ha sietek, holnap estére beérlek titeket."
 A hosszú, fekete hajú alakváltó felállt a tábortűz maradványai mellől, és behunyta a szemét. Keze szorosan rákulcsolódott a nyakában lógó szent szimbólumra, ajka hangtalan szavakat kezdett mormolni. A zöldellő levelek közt átsütő napfény aranyszín ragyogásba vonta alakját, mintegy fenséges aurát kölcsönözve neki, melyben itt-ott, apró csillag porszemek villantak, majd tűntek semmibe. A kisülni készülő varázsenergia előhírnöke volt mindahány.
 A közeli ágakon elhallgattak a madarak, tolluk felborzolódott, akárha enyhe szellő lebbentené tarkaszín ruházatuk. A merészebbek még meg-megeresztettek egy elhaló "csiccs"-et, de aztán mintha megbánták volna, riadt hirtelenséggel kaptak szárnyra. A levegő vibráló feszültséggel telt meg, amint a rejtett csatornákon áramló manát munkára fogták a varázsszavak. Aztán egy végtelennek tűnő másodpercig, míg az utolsó szótöredék is a helyére nem kattant megállni látszott a világ, majd a néma csendben elszabadult a megidézett varázslat.
 - Amikor megszülettél, akkor üzentem a papádnak, hogy találkozzunk - magyarázta türelmesen az alakváltó nő a kislánynak. - Tudod, ő más utakon jár, de én mindenképp szeretném, ha egyszer látna téged.
 - Miért jár más utakon? - kérdezte gyermeki ártatlansággal Fritillina. - Ő a varkaudarok ellen ment harcolni?
 - Hát, igen - sóhajtott az anyja. Más utak, más istenek, és még ő maga sem volt biztos benne, hogy a férfi melyik oldalra állt a küzdelemben.
 - Anyu, és a papának milyen színű a szeme? Meg a haja is olyan szőke mint a tiéd?
 Fritilla elmosolyodott.
 - Az ő szeme kék, sötétkék, olyan mint a tiéd, kicsi Fritillina. A haja viszont fekete, akárha egy mélységes mély szakadékba pillantanál, oly sötét.
 "Akár a lelke" - tette hozzá magában.
 - És van neki is csontszablyája, meg uzbány trófeája? És varázsolni is tud?
 - Elég legyen kicsi lány! - mondta tettetett szigorral az alakváltó nő. - Három vagy négy nap múlva megérkezik, és akkor megkérdezheted őt magát is. Különben is, esteledik már.
 - Tudom, akkor megint el kell bújnunk a gonoszok elől, - mondta a kislány a durcásabbik hangján. - De én azt úgy nem szeretem, anyuu.
 - Csitt Fritillina. Csak egy napról van szó. A holnapot átalusszuk, és utána már nem bujkálunk, hanem a papát várjuk.
 Az alakváltó férfi kitárta karjait az ég felé, tekintetét a fennlakókra szegezte - csábítóan mélykék szeme volt -, és elmosolyodott. Élvezte, ahogy a varázslat hatására karja először libabőrössé vált, mintha tiltakozna, majd ezt lassan felváltotta a jóleső meleg, amint a gyógyító életesszencia utat talált testébe.
 Az áhítatos csendet először csak egy éles reccsenés törte meg a közeli fűzből. Valahol a törzs alatt, a mélyben, elapadtak a tápláló gyökérnedvek. Aztán sárgulni kezdett egy levél a túloldali rókapáfrányon. Majd a közeli cserje vékony ágai fogtak halk surrogásba, amint nedvdús levelei betegesen fonnyadni kezdetek. A kicsiny tisztás pázsitja valami nem evilági kórtól látszott felperzselődni, mely után csak aszott, sárga fűcsomók maradtak.
 Az alakváltó lendített egyet a karjával, és az életszívó varázslat még egy rohamra indult a természet ellen. A fűzfa oldalán éles reccsenés kíséretében hosszanti hasadás jelent meg, majd egy pillanat múlva dőlni kezdett. Először csak lassan, majd egyre gyorsuló ütemben, ahogy gyökerei kifordultak a földből, zuhant az élettelen fa, a kelyhét vesztett növénytorzó felé. Tompa puffanás hallatszott, mikor megérkezett.
 A kalandozó leeresztette karjait, és felkacagott oly erővel, hogy a nyakában lógó kis koponyaszimbólum vad táncba fogott a mellkasán. Most már megvolt hozzá az ereje, hogy éjt nappallá téve beérje szerelmesét. A természet növénytakarójától elszívott életerő megadta a kitartást hozzá. Az ajándék pedig, melyet előzőleg ettől a kiégett tisztástól orozott el, megérte a sietséget.
 Öles léptekkel indult útjára kelet felé, maga mögött hagyva azt, mit istene folytán joga volt osztogatni.
 - Csináld, édesem - noszogatta az alakváltó nő, Fritillinát. - Tudod, először a lábaddal.
 - De akkor te is anyu - makrancoskodott a kislány. - Te is csináld.
 Fritilla beleegyezően bólintott, és átsétált a tisztás túlsó oldalára. Neki több hely kellett az átalakuláshoz, mint gyermekének, hiszen már felnőtt alakváltó volt.
 - És melyiket, anyu?
 - Amelyiket legjobban szereted, kicsi lány - mosolygott Fritilla, aki lassan már elkezdett gyökereket ereszteni a talajba. - És ne feledd, holnap este ébredünk.
 A kislány hajlékony teste hamarabb felvette a növényformát mint Fritilláé. Az alakváltó nő mosolyogva figyelte gyermekét, ahogy befejezte a teljes átalakulást. "Tényleg azt választotta amit legjobban szeret" gondolta. Ő maga a fűzt választotta. Mindig is ez volt számára a legkönnyebb, legnagyszerűbb. Mielőtt azonban végleg berendezkedett volna új alakjában, még egyszer elgyönyörködött a Fritillina által kitalált csodás növényben.
 Gyönyörű virág volt. Hatalmas, szinte emberfejnyi kelyhe a szivárvány színeiben pompázott.
 
 Írta: Fortamin (#2977) A novella az Alanori Krónika 6. számában jelent meg. 
(A szavazáshoz be kell jelentkezned!) (átlag: 30 szavazat alapján 7.8)Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Közjáték (Túlélők Földje novella). | Létrehozás: 2003. október 5. 11:05:12 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09 |   Nyomtatási forma |  
  |